Ismerd meg a niksen életmódot

Ismerd meg a niksen életmódot
2018-11-14 Kretter Szandra

A dán hygge és a svéd lagom után a hollandok is megismertetnek minket egy újfajta életszemlélettel, ez pedig nem más, mint a niksen, azaz a semmittevés művészete. Fontos tudni, hogy a niksen életmód nem a láblógatást tartja követendő példának. Mindössze bemutatja, hogy nincs azzal semmi gond, ha néha komolyabb célok nélkül teszel valamit – mondjuk bámulod a plafont, zenét hallgatsz, vagy csak az ablakon bámulsz ki hosszú percekig –, ha mindezt a saját örömödre teszed.

A hollandok szerint érdemes észrevenni hogy a niksen tényleg nem a semmittevésre ösztönzi az embereket! Sokkal inkább felhívja a figyelmet arra, mennyire egészségtelen az élet, amit élsz, hiszen rohansz mindenhová, nincs időd szinte semmire, kapkodsz, igyekszel! A lagomhoz hasonlóan a niksen szerint is érdemes lenne észrevenni, hogy a végeláthatatlan túlóráknak és a rengeteg intéznivalónak, teendőnek hosszú távon bizony negatív hatásai lesznek. 

A rohanó világban már teljesen hozzászoktál a reggeli rohanáshoz, a napi feladatok és a meetingek utáni kapkodáshoz. Ehhez képest a niksen talán kicsit sablonosnak, unalmasnak tűnhet. Azonban pszichológiai vizsgálatok  kimutatták, hogy ez nem feltétlenül baj. Számos kutatásból kiderült, hogy az unalom meglepően jó hatással van a mentális állapotra. A  The Atlantic adatai  például rámutattak, hogy a bambulás és az álmodozás elősegíti az agyműködést és serkenti a kreativitást. 

Egy brit tanulmány keretein belül a kutatók kreatív kihívásokkal állították szembe a vizsgált alanyokat. A kutatásban résztvevők egy csoportja a kreatív ötletelés előtt kifejezetten unalmas elfoglaltsággal ütötte el az időt, míg a többiek rögtön a brainstormingra tértek. Az eredmények azt mutatták, hogy sokkal jobban teljesítettek azok az emberek, akik nem rögtön a “lényegre” tértek, inkább hagyták, hogy az elméjük egy kicsit megpihenjen. A niksen tehát nemcsak a mindennapjainkra és a közérzetünkre, de a kreativitásunkra is jó hatással lehet.

Ha valamennyire követed a különféle életstílusok felbukkanását és mibenlétét, akkor talán elgondolkodtatott, hogy mindez egyenlő lenne a mindfulnessel? A mindfulness egyszerűen megfogalmazva tudatos jelenlétet jelent, amikor teljesen megéljük az adott pillanatot. Ilyenkor befelé figyelünk, tudatosan fókuszálunk. Ezzel szemben a niksen az “aktív” semmittevésre biztat, amikor nem koncentrálunk tudatosan, de a kreativitásunk, az elménk, a fantáziánk mégis dolgozik.

A niksent tehát bárhol, bármikor könnyen gyakorolhatod: egy kávézóban, amíg a barátaidra vársz vagy otthon, mikor a kedvenc magazinodat olvasod! Nincs is jobb annál, mint mikor hazaérsz a munkából, letelepedsz a kedvenc karosszékedbe, meggyújtasz egy gyertyát és megpihensz! A lényeg, hogy mindezt úgy tedd, hogy ne vonja el a figyelmedet semmi, felejtsd el egy kis időre a napi feladatokat, gondokat, csak élvezd a pillanatot! Az Uptostyle shopban beszerezhető P.F. Candle Orange cardamom-szója illatgyertya például tökéletes választás az ellazuláshoz – telt, édes illatával garantáltan megnyugtat!

Sokféle életvezetési módszer létezik, nem könnyű köztük kiigazodni, azonban abban mindegyik megegyezik, hogy a magadra szánt idő, a testi-lelki kikapcsolódás nagyon fontos! Csak akkor leszel igazán produktív, ha képes vagy ellazulni, feltöltődni, kilépni a mókuskerékből! Tenni valamit pusztán azért, mert jól esik!

További cikkek amik még érdekelhetnek

dec12
Karácsonyi készülődés-stresszmentesen
Karácsonyi készülődés-stresszmentesen

Az ünnepi időszak kezdetén általában besűrűsödnek a programok. Év végi hajtás a munkahelyen, karácsonyi ajándék vásárlás, készülődés a rokonok, barátok érkezésére. Annak érdekében, hogy a december ne csak a rohanásról, kapkodásról, utolsó pillanatban beszerzett meglepetésekről szóljon tervezz előre, legyen egy to do listád, ami alapján felkészülsz az ünnepekre.

dec11
Ajándékok, amiknek minden nő örülne!
Ajándékok, amiknek minden nő örülne!

Neked is hosszúra nyúlik az ajándékos listád az ünnepek közeledtével? Anyuka, nagymama, testvér, barátnő, különböző korosztályok és semmi ötleted, hogy minek örülnének igazán? Összeszedtünk pár ajándék tippet, amik között biztosan találsz minden hölgynek az életedben egy kis meglepetést!

dec09
Stílusos karácsonyi ajándék ötletek férfiaknak!
Stílusos karácsonyi ajándék ötletek férfiaknak!

A karácsonyi ajándék vásárlás sohasem egyszerű, pláne ha férfiakról van szó. A szokásos barkács készlet, zokni, ing helyett idén gondolkozz valami különlegesebb ajándékban. Akár a párodról, apukádról, fiútestvéredről van szó, igyekezz minél személyesebb, hasznosabb, de nem utolsó sorban stílusos meglepetéssel előállni. Ebben szeretnénk most segíteni neked, ezért összegyűjtöttünk olyan minimalista ajándékokat, amelyeket egy férfi sem utasítana vissza! 

dec08
Tippek az ünnepi hangulathoz
Tippek az ünnepi hangulathoz

Az ünnepek közeledtével jó néha az ajándékvásárlási roham mellett magunkra is időt szánni, készülni, hangolódni a karácsonyra. S hogy hogyan? Erre próbálunk Nektek pár ötletet adni.

Karácsonyi ajándékaidat még 5 nap 1 óra 27 perc 12 másodpercig tudod megrendelni! ( December 19, péntek 12 óráig )